24. Régi Zenei Napok, Sopron 2008



24. RÉGI ZENEI NAPOK

SOPRON

2008. június 23–30.

Kurzuskiírás

hegedű - csembalófurulyaénekkamarazenehistorikus tánc

 

A Filharmónia Budapest Kht. szervezésében 2008. június 23-30. között kerül sor a 24. Régi Zenei Napok rendezvénysorozatára. A meghirdetett  kurzusok – melyekhez világhírű közreműködőkkel fesztiválkoncertek is kapcsolódnak -  remek továbbképzési lehetőséget nyújtanak a magyar  és a külföldről érkező hivatásos muzsikusok és zenekedvelő amatőrök számára egyaránt.

Aktív hallgatói létszám a csembaló, hegedű és furulyakurzusra: maximum 12 fő

Aktív hallgatói létszám az énekkurzusra: 10 fő
Az aktív résztvevők kiválasztása az énekesek meghallgatását követően történik.

Kurzus indításához legalább 5 aktív résztvevő jelentkezése szükséges.

A jelentkezéseket a beérkezés sorrendjében fogadjuk el.

A kamarazenei kurzusra barokk fuvola, oboa és fagott játékosok jelentkezését is várjuk.   

A tánc-és kamarazenei kurzus hallgatóinak száma, valamint a vendéghallgatók száma nem korlátozott.  

A kurzusok helye: Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ

                               Sopron, Liszt Ferenc tér 1.

A kurzusok ideje: június 23-30.

      Hegedű, csembaló, furulya: naponta 10.00–­14.00 óra között;

      ének: naponta 10.00-13.00 és 15.00-17.00 óra között;

      kamarazene: naponta 15.00-17.00 óra között;

      historikus táncok, A): naponta 10.00-13.00 óra között

                     B): naponta  9.00-10.00 óra között;

A zeneakadémiai hallgatók részére a kurzusokon való részvételért kreditpont jár!

Kérjük, hogy a választott darabokat tüntesse fel a jelentkezési lapon.

 

Kurzusok

Hegedű

Simon Standage (Nagy-Britannia)

A kurzus nyelve: angol

A kurzus anyaga: Olasz szonáták és hegedűversenyek  

Szonáták (szerzők és javasolt kottakiadók):

               Corelli  / SPES, Fuzeau, Vivaldi / AR,King’s Music,

               Albinoni / Fuzeau, Marini / AR, Fontana / Doblinger, SPES,

               Castello / Doblinger, SPES, Uccellini / Mieroprint,

               Veracini / SPES, Fuzeau, Bonporti / King’s Music,

               Somis / Fuzeau, Locatelli / King’s Music, Tartini / Carisch,

               Carbonelli / King’s Music, Castrucci / JPH,

               Geminiani / King’s Music, Giardini / King’s Music

Hegedűversenyek (szerzők és javasolt kottakiadók):

                   Vivaldi / King’s Music, Albinoni / Schott,

               Torelli / Maunder, Locatelli / King’s Music,

               Tartini / King’s Music, Bonporti / King’s Music

Modern és régi hangszer egyaránt használható, A=415-ös vagy 440-es hangolásban, modern hangszerek esetében lehetőleg bél E-húrral!

Csembaló 

Johann Sonnleitner (Ausztria)                          

A kurzus nyelve:  német, angol

A kurzus anyaga: a) Joseph Haydn: 6 Esterházy szonáta Hob. XVI: 21- 26

             b) J. S. Bach és C. Ph. E. Bach szabadon választott művei

 

**********

Csatlakozó program:

 

CEMBALISSIMO 2008

I. Nemzetközi Csembalófesztivál és Találkozó

Budapest, Fehérvárcsurgó, Szentendre – 2008. június 18-22. 

 
Hangversenyek, kurzusok, hangszerbemutatók, workshop, előadás, kirándulás, fellépési lehetőségek fiatal csembalistáknak.

Vendégprofesszorok:

Prof. Christine Schornsheim (München)

Prof. Johann Sonnleitner (Bécs – Zürich - Basel)

Prof. Jacques Ogg (Hága)

Bővebb információ: cembalissimo@gmail.com

**********

Ének

Halmai Katalin (Magyarország)   

A kurzus nyelve: magyar, német, angol

A kurzus anyaga: a) Haydn: dalok, oratórium- és  operaáriák

                        b) J. S. Bach: passió- és  kantáta-áriák  

                        egyéni választás szerint.


Furulya

Anneke Boeke  (Hollandia)                             

A kurzus nyelve: angol, német és magyar

A kurzus anyaga: technikai alapok

                        olasz díszítések Ganassitól Corelliig

                        szólódarabok és művek basso continuóval 1600-tól 1750-ig

 

Kamarazene 

Anneke Boeke  (Hollandia)                                             

A kurzus nyelve: angol, német és magyar

A kurzus anyaga: reneszánsz és barokk darabok


Historikus tánc

Széll Rita (Magyarország)                          

A kurzus nyelve: magyar, német és angol

A kurzus anyaga:

A/ a) Barokk báli táncok kezdőknek

        Barokk báli és színpadi táncok haladóknak (csoport bontással) az alábbi        

        gyűjteményekből:

        Raoul-Auger Feuillet: Recueil de danses, 1700-1710

        Raoul-Auger Feuillet: Entrées de ballet, 1704

    b) Bassadanza és ballo Mátyás király korából

        Guglielmo Ebreo da Pesaro: De pratica seu arte tripudii, 1463

B/ A hangszeres és énekes kurzusok résztvevői számára

    a) A barokk tánctípusok alapjai

    b) Udvari tánc Mátyás király idejéből

 

Előadások

  • Johann Sonnleitner: A Mälzel-metronóm és a lehetséges félreértések
                               (zenei példákkal)

  • Simon Standage: Az olasz hegedű szonáta
                     
  • Vashegyi György: Gluck(???): Orfeo ed Eurydice - egy rejtélyes opera

  • Széll Rita: A tánc és a barokk színpad

  • Komlós Katalin: Csembaló-virtuozitás Scarlattitól Clementiig                    

 

Jelentkezési és részvételi díjak

1.  ÁLTALÁNOS JELENTKEZÉSI DÍJ                                  70€

         magyar állampolgároknak                                10 000 Ft

amit a jelentkezési lap visszaküldésével egy időben, legkésőbb 2008. április 1-ig  kell átutalni az alábbi bankszámlára:

Magyar Államkincstár 10032000-00286978-00000048

Filharmónia Budapest Kht. – Régi Zenei Napok

A jelentkezést csak a jelentkezési díj befizetése esetén tudjuk elfogadni, és azt visszalépés esetén nem térítjük vissza.

2. RÉSZVÉTELI DÍJ     aktív résztvevőknek                        100€ 

                               magyar állampolgároknak        22 000 Ft       

3. RÉSZVÉTELI DÍJ     vendéghallgatóknak                         70€

                                 magyar állampolgároknak         13 000 Ft        

A  kurzusok aktív résztvevői a kamarazenei kurzuson és a tánc B) kurzuson térítésmentesen vehetnek részt.

Az aktív és vendéghallgatói részvételi díj befizetése belépésre jogosít valamennyi kurzusra és minden hangversenyre.

A részvételi díj érkezéskor a helyszínen fizetendő.

4. NAPIJEGY     vendéghallgatóknak                                15€

                             magyar állampolgároknak                  2.800 Ft

5. SZÁLLÁS

A rendezvény idejére – kérésre – kollégiumi szállást biztosítunk több ágyas szobákban 2.000 Ft/fő/éjszaka áron. Kérjük, hogy igényét a jelentkezési lapon pontosan adja meg!

A szállásköltség az érkezés napján fizetendő.

A rendező Filharmónia Budapest Kht. a kurzusok magyar hallgatói számára  - korlátozott számban - ösztöndíjas, ill. kedvezményes részvételi lehetőséget kínál. Amennyiben ezzel élni kíván, a jelentkezési lappal egy időben küldje el – indoklással ellátott – ösztöndíjkérelmét és szakmai önéletrajzát. A kérelem elbírálásáról 2005. június 11-ig  értesítést küldünk.

Bővebb információ:

Liszkay Mária fesztiváltitkár

Telefon: 266-14-59, 302-49-61

Telefax: 302-49-62

e-mail: liszkay.maria@hu.inter.net


**********

 

6. Kedvezményes részvételi díj a CSEMBALÓ KURZUS és a CEMBALISSIMO  FESZTIVÁL közös látogatására         

                            összevont jelentkezési díj:             100€

                   - magyar állampolgároknak               20 000 Ft

                            összevont részvételi díj:                150€

                   - magyar állampolgároknak               35 000 Ft

                            összevont vendéghallgatói díj:        120€

                   - magyar állampolgároknak                30 000 Ft