Bartók Fesztivál 2007

 

 
 


Beszámoló

 

 

 

Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál

 
Szombathely, 2007. július 7–19.

 

 

 

Fókuszban az improvizáció

 

 

 

 

A Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál mottója a „Bartók – Új zene”, mely évről-évre meghatározza az eseménysorozat tematikáját. Emellett kiválasztva Bartók muzsikájának egy fontos elemét, idén az improvizációt, mint zenei eszközt vizsgáltunk meg alaposabban. Így azt mutattuk be, mit jelent az improvizáció Bartóknál, az új zenében, a jazz különböző műfajaiban, a népzenében, sőt a zeneszerző mesterkurzus fiatal komponistái is használták a rögtönzést, mint kifejezési eszközt. A fesztivál programját Bartók Béla két meghatározó kompozíciója (a Concerto és a Zene húros, ütőhangszerekre és cselesztára) keretezte, és a koncertek során megemlékeztünk a Kodály-és a Stravinsky - évfordulóról is. A zsúfolt és színes kínálat művészi rangját kiváló vendégművészek fémjelezték.

 
 
 

2007-ben július 7. és 19. között került megrendezésre Szombathelyen a Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál. Az elmúlt időszakban a Bartók Szeminárium folyamatos megújulásának köszönhetően, egyre több növendék vesz részt a Bartók Szeminárium kurzusain: 2007-ben huszonnégy országból közel száz fiatal muzsikus látogatott el a szeminárium 8 kurzusára.

 
 
 
 
 
 
 
 
 

A zeneszerzés kurzus idei professzorai, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerző szakának tanszékvezetője, Jeney Zoltán és a Németországból érkező, Szombathelyen harmadik alkalommal tanító Johannes Schöllhorn voltak. A tíz napos időszakban a két zeneszerzés kurzus párhuzamosan zajlott, hol délelőtti-délutáni megosztásban, hol teljes napokon váltották egymást a professzorok. Mindkét kurzus létszáma igen magas, 20 fő körüli volt. Jeney tanár úr óráin leginkább az improvizáció volt a központi téma, melyet rövid darabjaikban alkalmazniuk kellett a növendékeknek. Az így elkészült művek közül néhány a kurzuszáró koncerten bemutatásra is került. Schöllhorn professzor a XX. századi zeneszerzők művei mellett a hallgatók saját műveit elemezte, egyéni és csoportos órák keretében.

Johannes Schöllhorn, Zeneszerzés kurzus 1.


Jeney Zoltán, Zeneszerzés kurzus 2.

 

 
 
 
 

Ebben ez évben, sok év hagyományos karmesterkurzus után ismét meghirdettük az Ensemble-vezénylés kurzust. A 7 aktív növendék Tihanyi László instruálása mellett próbálta a kiválasztott műveket, azaz Boulez: Dérive, Stravinsky: A katona története – szvit és Ligeti: Kamarakoncert című darabjait, mely próbákat a passzív hallgatók is nagy számban kísérték figyelemmel. Közreműködtek a (hivatásos zenészekből ez alkalomra összeállt) Festival Ensemble tagjai. A kurzus anyaga a záró koncerten került bemutatásra.


Tihanyi László, Ensemble-vezénylés kurzus

 

 
 

Ebben az esztendőben öt hangszeres kurzust hirdettünk meg.

 
 

A két zongora kurzust Nagy Péter, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zongora szakának tanszékvezetője és Rohmann Imre, a Salzburgi Mozarteum professzora tartotta. Nagy Péter óráin a kötelező Bartók mű mellett 20. századi és kortárs művekkel készültek a hallgatók, különös tekintettel a szemináriumon idén oktató Tihanyi László és Jeney Zoltán műveire, akik személyesen is meghallgatták a növendékek játékát.
Rohmann Imre tavalyi sikeres évét követően idén még többen látogattak el mesterkurzusára. A 14 hallgató leginkább Bartók zongoraműveivel készült, de más, szabadon választott művekkel, elsősorban Kurtág György és Ligeti György zongoraműveivel is foglalkoztak az egy hét során.

 

Rohmann Imre, Zongora kurzus 1.

  

Nagy Péter, Zongora kurzus 2.

 

 
 
 
 
 
 
 

A brácsa mesterkurzusra,-melyet az Amerikában élő, örmény származású, világhírű brácsaművész, Kim Kashkashian vezetett - a 20 jelentkező kortárs művekkel készült, melyekből néhányat a közönség is élvezhetett a kurzust záró növendék hangversenyen. A kurzus zongorakísérői Cseh Dalma és Balog Zsolt voltak.


Kim Kashkashian, Brácsa kurzus

 
 
 

A trombita kurzust a német trombitaművész és zeneszerző, Karlheinz Stockhausen fia, korunk egyik legsokoldalúbb trombitása, Markus Stockhausen vezette. A kurzus résztvevői megismerkedhettek a 20. századi és kortárs trombita repertoárral. A trombita mesterkurzus mellett Stockhausen professzor két, minden szeminarista számára nyitott „B” kurzust is vezetett a szeminárium ideje alatt; a jóga kurzust, melyet minden reggel 7.30 és 8.30 óra között tartott, illetve az improvizáció kurzust, ahol a hangszeres növendékek a közös zenélésen kívül elméleti oktatást is kaptak az improvizációról.


Markus Stockhausen, Trombita kurzus


Markus Stockhausen, Improvizáció kurzus


Markus Stockhausen, Jóga kurzus

 
 
 
 
 
 

Az ének kurzust Csengery Adrienne művésznő vezette, melyen Hegedűs Gönczy Katalin zongorakíséretével, Bartók művekkel, illetve a Kodály évfordulóra való tekintettel Kodály Zoltán műveivel foglalkoztak a növendékek.


Csengery Adrienne, Ének kurzus

 
 
 
 

A résztvevők és érdeklődők a mesterkurzusokon túl a koncertek és kurzusok tematikájához szorosan kapcsolódó zenetudományi előadásokat is hallgathattak.

 
 

Johannes Schöllhorn saját művéről, a fesztiválon is bemutatásra került „Spur” című darabjáról tartott előadást, míg Bartók műveiről Vikárius László beszélt, egy alkalommal a Kékszakállú herceg vára fogalmazványának hasonmáskiadásának kapcsán, majd az improvizáció és a variáció viszonyáról Bartók népzenéjében. Wilheim András két előadásból álló sorozatot tartott „Improvizáció a 20. századi zenében” címmel.


 
 
 
 

Johannes Schöllhorn, Zenetudományi előadás


Wilheim András, Zenetudományi előadás

 
 
 
 

A Bartók Fesztivál eseménysorozatát 2007. július 8-án, a Savaria Szimfonikus Zenekar Alpaslan Ertüngealp hangversenye nyitotta meg. A tisztán Bartók művekből álló koncertet vezényelte. Elhangzott a Magyar parasztdalok, a 2. szvit és a Concerto. A koncertet fogadás követte, melyet Szombathely Város polgármestere adott a Fesztivál közreműködőinek és vendégeinek tiszteletére.            
A Fesztivál ideje alatt jam session koncerteket hallgathattak az érdeklődők, az MMIK épületében működő Fesztivál Klubban. Fellépett a Lakatos Pecek Trió és az Oláh Szabolcs Quartet, a fesztiválon közreműködő zenészek, hallgatók pedig csatlakoztak hozzájuk.


Savaria Szimfonikus Zenekar, Nyitókoncert


Lakatos Pecek Trió, Éjszakai jam session koncert


Oláh Szabolcs Quartet, Éjszakai jam session koncert

 
 
 
 

Július 9-én a Berzsenyi Dániel Főiskola Dísztermében került megrendezésre Nagy Péter Kamaraestje, melyen Schubert, Bartók és Ligeti művek hangzottak el, Kokas Katalin és Zempléni Szabolcs közreműködésével. A koncertet Bartók Béla munkásságáról és a Bartók emlékhelyekről szóló képeslap kiállítás megnyitója előzte meg.


Képeslap kiállítás


Nagy Péter, Kamaraest

 
 
 
 
 

A Festival Ensemble kortárs szerzők műveiből összeállított műsorral mutatkozott be július 10-én, a Premontrei Gimnázium Dísztermében. Az est folyamán Tihanyi László vezényletével Pierre Boulez, Horváth Balázs, Iannis Xenakis, J. Schöllhorn és Tihanyi László egy-egy műve hangzott el.


Festival Ensemble, Ensemble koncert

 
 
 

A tavalyi évben sikeresnek bizonyult kezdeményezésünket, miszerint a Bartók Fesztivál egyes koncertjeit ne csak Szombathelyen, hanem a környező városok különleges helyszínein is rendezzük meg, az idei évben is folytattuk, sőt kiterjesztettük a határon túlra is. A Lockenhausi Kammermusikfest-tel együttműködésben meghívtuk a Nemzeti Énekkart, akik mindkét fesztiválon felléptek, ezen kívül pedig a Bartók Fesztivál résztvevőivel, professzoraival, hallgatóival kilátogattunk a Lékai Fesztiválra július 11-én, ahol Bartók, Beethoven és Balti szerzők műveit hallgattuk meg, a Lockenhausi vár lovagtermében.


Kammermusikfest Lockenhaus

 
 
 
 
 

Rohmann Imre szóló koncertjére július 12-én, délután került sor, a Premontrei Gimnázium Dísztermében. Bartók zongoraművei Scarlatti szonátákkal együtt hangzottak el, a szemináriumon is tanító zongoraművész kitűnő tolmácsolásában.


Rohmann Imre, Délutáni szóló koncert

 

 
 
 
 
 

Az idei népzenei est vendégei a Vujicsics és a Söndörgő Együttes voltak, akik Bartók szerb gyűjtései mellett saját, és az együttes nevét adó Vujicsics Tihamér gyűjtéseiből adtak nekünk ízelítőt. Az előadást néptánc bemutató színesítette, melyet vidám hangulatú táncház követett a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ aulájában. A táncházban a külföldi növendékek mindig nagy lelkesedéssel tanulják a különböző népek táncait, így idén a szerb és horvát néptánc lépéseit sajátíthatták el.


Vujicsics és Söndörgő Együttes, Népzenei est


Vujicsics és Söndörgő Együttes, Táncház

 
 
 
 
 

A szabadtérre tervezett Big Band koncertünk július 13-án az időjárásra való tekintettel az MMIK Színháztermében került megrendezésre. A Modern Art Orchestra koncertjén közreműködött Vukán György, Borbély Mihály és Gryllus Samu. Elhangzott Gerschwin, Stravinsky, Gryllus Samu, Horváth Balázs és Hárs Viktor egy-egy szerzeménye, vezényelt Fekete-Kovács Kornél.


Modern Art Orchestra, Big band koncert

 
 
 

Idén újabb Vas megyei községet céloztunk meg egy koncert erejéig. A Kodály Zoltán születésének 125. évfordulója tiszteletére megrendezett koncertünk a Jáki Műemléktemplomban hangzott fel, a Nemzeti Énekkar előadásában, Antal Mátyás vezényletével. Orgonán közreműködött Zászkaliczky Ágnes. A zsúfolásig telt templomban Kodály kórusműveit élvezhette a hallgatóság.


A Jáki Műemléktemplom


 
 
 
 
 
Nemzeti Énekkar, Kórushangverseny

Éjszakai koncertünket a Városi Képtárban tartottuk, július 15-én. A szemináriumon is tanító Markus Stockhausen és felesége, Tara Bouman improvizációs koncertjének nagy sikere volt. A zenei élményt színesítette a Képtár állandó kiállítása, a „díszletként” szolgáló „Nagy Művek” című sorozat.



Markus Stockhausen, Tara Bouman, Éjszakai improvizációs koncert
 
 

Harmadik „vidéki” helyszínünk Sárvár volt, melynek Lovagtermét a Nádasdy-várban tavaly már volt szerencsénk kipróbálni. Az idei évben ismét lehetőséget kaptunk, hogy a Sárvári Kossuth Lajos Művelődési Központtal együttműködve a fesztivál egy koncertjét itt rendezzük meg. Az Angliából érkező művészek, Keith és Julie Tippett sajátos jazz koncertet adtak a szép számmal egybegyűlt közönségnek.


Keith and Julie Tippetts, Jazz koncert

 

 
 
 
 

Július 17-én a hangszeres és énekes kurzusok növendékeinek nyílt alkalmuk a bemutatkozásra, a kurzusok zárókoncertjén, melyen nagyon sok tehetséges fiatal lépett a színpadra. A koncert a Berzsenyi Dániel Főiskola Dísztermében került megrendezésre.

  

Délutáni kurzuszáró hangverseny

 
 
 

Július18-án délután a zeneszerző kurzus növendékeinek darabjai kerültek bemutatásra, illetve az énekes és hangszeres kurzusok növendékei mutatkoztak be. A koncertet a Premontrei Gimnázium Dísztermében tartottuk.


Délutáni kurzuszáró hangverseny

 
 
 
 
 
 

Július 17-én az esti koncertre a Premontrei Gimnázium Dísztermében került sor. Az Ensemble-vezénylés kurzus záróhangversenyén 6 növendék dirigálta Boulez, Starvinsky és Ligeti György műveit. A koncertet Markus Stockhausen Tihanyi László által vezényelt szerzeménye zárta, melyben maga a szerző is közreműködött.

 
 


A karmester kurzus záróhangversenye

A fesztivál ünnepélyes záróhangversenyére július 18-án került sor, a Helyőrségi Klubban. A Nemzeti Filharmonikus Zenekart Peskó Zoltán vezényelte, közreműködött Kim Kashkashian brácsaművész. Műsoron Stravinsky, Eötvös Péter, Jeney Zoltán és Bartók művek szerepeltek. Jeney Zoltán Pavane című műve ősbemutatóként hangzott el.
A rendezvényt Vas Megye Közgyűlésének elnöke által tartott fogadás zárta.


Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Fesztivál Záróhangverseny


Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Fesztivál Záróhangverseny
Kim Kashkashian (brácsa)


 
 
 
Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Fesztivál Záróhangverseny
Jeney Zoltán (zeneszerző), Peskó Zoltán (karmester) 

 
 
 

A Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál megrendezéséről számos országos napilap, internetes portál és több televízió és rádió műsor (Infó Rádió) tudósított, illetve közölt ajánlót, részletesebben pedig a szaksajtó (Muzsika, Új Zenei újság) és a helyi média (Vas Népe, Szombathelyi Városi TV) foglalkozott a fesztivál eseményeivel, szereplőivel.
(Király László, Pannon Tükör 2007/4; Rácz Judit, Muzsika, 2007. szeptember; Szitha Tünde, Muzsika, 2007. szeptember)

 

 

 
 

Budapest, 2007. szeptember 20.