Beszámoló a 2010. évi Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztiválról

Beszámoló a 2010. évi
Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztiválról
Szombathely, 2010. július 8–20.
„Bartók nyomában”

 

2010-ben Bartók nyomában”mottóval került megrendezésre a Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál.
Az idei évben Bartók zongoraversenyei illetve a szerző igen gazdag népzenei gyűjtése került a fókuszba. 

A Bartók Szeminárium két legsikeresebb kurzusát, a fesztivál rendszeresen visszatérő, emblematikus személyiségei Pauk György és Peskó Zoltán világhírű magyarok vezették, akik személyes tapasztalataik alapján tolmácsolják Bartók művészetét. Peskó Zoltán Tihanyi Lászlóval karmester kurzust vezetett, míg Pauk György hegedű mesterkurzust tartott a nagy számú jelentkezőnek. Mellettük zongorát Rohmann Imre, a salzburgi Mozarteum tanára, zeneszerzést Csapó Gyula, a Kanadában élő zeneszerző, valamint fagottot Lakatos György fagott művész tanított a jelentkezőknek. Zenetanárok és karvezetők részére akkreditált továbbképzést vezetett Bartók gyermek- és nőikaraiból Gráf Zsuzsanna és szombathelyi egyetem zenei tanszékének tanára, Vinczeffy Adrienne. Ez a kurzus az Angelica Leánykar és a szombathelyi Berzsenyi Dániel Vegyeskar részvételével, egyben a Nyugat-Magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjával szoros együttműködésben jött létre.

A szervezők idén úgy állították össze a programokat, hogy nemcsak a „csemegékre” vágyó szakmai közönség, hanem Szombathely minden polgára találjon maga számára vonzó eseményt a Bartók Fesztiválon. Az első hétvégén, július 9-11-ig ingyenes főtéri rendezvénysorozat várta az érdeklődőket magyar, román, szlovák és bolgár népzenével, néptánccal és kirakodóvásárral. 

 

A résztvevők és érdeklődők a mesterkurzusokon túl Vikárius László (Román népzene Bartók kompozícióiban” címmel) Somfai László (Bartók zongoraversenyei) Richter Pál és Almási István (Bartók erdélyi és romániai gyűjtései) valamint Pintér Csilla (Bartók: Gyermek- és nőikarai)magas színvonalúzenetudományi előadásait is meghallgathatták.

A fesztivál nyitókoncertjére, július 8-án került sor a Bartók Teremben. A műsor első felében Bartók: 2. zongoraversenyét hallhattuk Jan Michiels belga zongoraművész közreműködésével a Savaria Szimfonikus Zenekar előadásában. A második részben két fiatal énekművész, Horváth István és Szegedi Csaba szólójával hangzott el a Cantata Profana, valamint a szintén kolinda-szövegekre komponált Colinda-Balada című új Kurtág György darab, mint magyarországi bemutató. Ez utóbbi mű előadásában közreműködött az ősbemutatón is éneklő Kolozsvári Filharmónia Kórusa, egy magyar hangszeres művészekből álló kamrazenekar és az énekkar karnagya, Cornel Groza dirigált. A koncert további részét Peskó Zoltán betegsége miatt Tihanyi László vezényelte.

Július 10-én Tömösközi László igen jó hangulatú ütőhangszeres szólóestjére került sor a Képtárban, melyen a fiatal művész a kortárs ütő-repertoár néhány különleges darabját szólaltatta meg hatalmas hangszerarzenálon.

 A főtéri népzenei koncert-sorozat megkoronázásaként az összes fellépő július 11-én az a Megyei Művelődési Központ aulájában adott gálakoncertet az érdeklődő közönségnek.  A műsor után az elmaradhatatlan táncház következett, ahol különféle páros táncokat tanulhatott a közönség bátrabb része.

Csatlakozó rendezvényként július 12-ln Jákon tartottuk a Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel vegyeskarának hangversenyét. Műsorukban kortárs egyházi kórusművek szerepeltek.

Július 13-án, kedden a Képtár volt a helyszíne a Trio Lignum kortárs művekből álló hangversenyének. Lakatos György, Klenyán Csaba és Rozmán Lajos 1-1 szóló művet és 3 triot (köztük két magyarországi és egy ősbemutató) játszott kivételes átéléssel, szubjektivitással.

   

Az Angelica leánykar koncertjére július 15-én került sor a Bartók teremben. A csodásan éneklő fiatal lányok Bartók művekkel és a kortárs kórusirodalom néhány gyöngyszemével kápráztatták el a közönséget.

Július 16-án a Képtárban Rohmann Imre zongoraművész-professzor kamaraestje volt, melyen művésszé cseperedett nagyobb leánya, Rohmann Ditta (gordonka) és Kyoko Une fiatal japán hegedűművésznő közreműködött. Kitűnően összeállított műsorukban kamara- és szóló műveket játszottak a 20. század elejétől napjainkig született repertoárból.

A fesztivál egyik kuriózuma a július 17-i jazz est volt, mely a „párbaj négy zongorára” címet viselte, s melyen Szakcsi Lakatos Béla és barátai (a Szakcsi Generation Band) 4 zongorára improvizált műveket adtak elő a lelkes közönségnek.

A zeneszerző mesterkurzus zárókoncertjén, július 19-én a professzor, Csapó Gyula egy darabja és G.F. Haas: tria ex uno c. kompozíciója mellett az 5 növendék egy-egy darabja hangzott el Horváth Balázs vezényletével és a 2007-es fesztiválon alakult THReNseMBle előadásában.

A fesztivál záróhangversenyére július 20-án került sor. A Bartók Teremben aSavaria Szimfonikus Zenekar és a karmester mesterkurzus 9 aktív növendékének közreműködésével valamint Várjon Dénes ihletett játékának köszönhetően egy csodálatos hangverseny született. Műsoron Bartók 1. és 3. zongoraversenye illetve Stravinsky: Tűzmadár szvitje hangzott el. A rendezvényt Szombathely Város és a Vas Megyei Közgyűlés fogadása zárta.

A fesztivál szervezőinek erőfeszítései nyomán a Bartók Fesztivál látogatottsága a korábbi évekhez képest növekedett. A nyitókoncert mellett telt házat vonzott a Trio Lignum hangversenye, Rohmann Imre kamaraestje, a THReNseMBle koncert, valamint a hegedű mesterkurzus záróhangversenye is. Néhány esemény látogatottsága a Labdarugó Világbajnokság döntője, illetve a nagy hőség miatt elmaradt a kívánatostól.               

A Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál megrendezéséről számos országos napilap, internetes portál (Kultura.hu – Mikes Éva, Revizoronline – Malina János, Gramofon – Várkonyi Tamás) és több televízió- és rádió műsor (Nyugat Rádió, MR Bartók Rádió) tudósított, illetve közölt ajánlót, részletesebben pedig a szaksajtó (Muzsika, Új Zenei újság) és a helyi média (Vas Népe, Szombathelyi Városi TV) foglalkozott a fesztivál eseményeivel, szereplőivel. Az MR3 Bartók Rádió rögzítette a fesztivál nyitókoncertjét.

  

Budapest, 2010. július 30. Készítette: Széll Ágnes