Filharmónia Budapest Nonprofit Kft.


A teljes nevén Filharmónia Budapest és Felső-Dunántúl Koncert és Fesztiválszervező Nonprofit Kft. Magyarország legrégebbi, és máig egyik legjelentősebb professzionális hangverseny- és fesztiválrendező cége. 1952-ben alakult Országos Filharmónia néven, és évtizedekig az egész ország területén egyedüliként rendezte a komolyzenei koncerteket. Több tízezer rendezvénnyel a háta mögött, 1997-ben alakult át közhasznú társasággá.

Az utóbbi években átlagosan 460 koncertet rendez évente Budapesten és a Dunántúl számos településén. Saját bérleteket hirdet Budapesten, Győrben, Szombathelyen, Sopronban, Székesfehérváron, Veszprémben, Tapolcán, Keszthelyen és Nagykanizsán.

Fontos feladatának tekinti az ifjúság zenei nevelését, a kortárs zenei koncerteket, valamint a fiatal, pályakezdő művészek segítését.

Leglátványosabb tevékenységét képezik a hagyományos zenei fesztiválok, melyek komoly nemzetközi rangot vívtak ki maguknak. A legrégebbi magyar zenei fesztivál a Budapesti Zenei Hetek, mely 50 év óta minden évad kezdetén kiemelkedő művészi rangú produkciókkal, világhírű vendégművészek fellépésével reprezentálja zenei életünk színvonalát. A 35 éves tradíciójú Korunk Zenéje kortárs zenei fesztivál rendezvényein ősbemutatók százai, a világ zenei újdonságainak tucatjai hangzottak el az elmúlt évtizedekben. A 2006. évtől a Filharmónia szervezi a Soproni Régi Zenei Napokat és a Szombathelyi Nemzetközi Bartók Fesztivált, melyekhez mesterkurzusok kapcsolódnak, valamint a fél évszázados hagyományú Budapesti Nemzetközi Zenei Versenyt és az évtizedes múltú Magyarok Nagyasszonya Nemzetközi Egyházzenei Fesztivált.