Flesch Károly Hegedűverseny 2008


HOMMAGE A CARL FLESCH




11. NEMZETKÖZI FLESCH KÁROLY HEGEDŰVERSENY



MOSONMAGYARÓVÁR
2008. június 8–15.




RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK

Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata, a Filharmónia Budapest Kht. és a Fejes Józsefné Zenei Alapítvány 2008. június 8-15. között rendezi meg a 11. Flesch Károly Nemzetközi Hegedűversenyt.

A versenyen bármely európai ország fiatal művésze részt vehet, aki 1980. január 1. után született.

Indulhatnak a versenyen olyan nem európai fiatalok is, akik legalább 2 éves európai zenei tanulmányt igazolnak.


JELENTKEZÉS

Word nevezési lap                                                                   PDF nevezési lap

A nevezési lapot írógéppel vagy nyomtatott betűkkel kitöltve kérjük 2008. február 1-ig a Filharmónia Budapest és Felső-Dunántúl Kht. címére (1066 Budapest, Jókai u. 6.) beküldeni.

A jelentkezési laphoz az alábbi mellékleteket kérjük csatolni:
    a/ szakmai önéletrajz
    b/ zenei képesítés igazolása
    c/ a zenei élet egy kiemelkedő személyiségének ajánlása
    d/ két db névvel ellátott fekete-fehér fénykép
    e/ a jelentkezési díj befizetését igazoló dokumentum, vagy annak másolata
  f/ nem európai versenyző esetében a két év Európában eltöltött tanulmány igazolása

Jelentkezési díj: 100.- EURO, vagy ennek megfelelő forint összeg, melyet kérünk, utaljanak át a következő bankszámlára:

59500179-10004665 (Rajkai Takarékszövetkezet)
Közlemény: Flesch Károly Nemzetközi Hegedűverseny

A versenyzők 2008. április 1-ig értesítést kapnak jelentkezésük elfogadásáról.

A jelentkezés csak az igazolólevél vétele és a jelentkezési díj befizetése után tekinthető érvényesnek.

A jelentkezési díjat visszalépés esetén nem térítjük vissza.


A VERSENY HELYSZÍNE ÉS LEBONYOLÍTÁSA

A verseny a mosonmagyaróvári Flesch Károly Kulturális Központ (Mosonmagyaróvár, Engels u. 14.) színháztermében kerül lebonyolításra.

A versenyrendezőség minden versenyzőnek gyakorlási lehetőséget, valamint minden forduló előtt egy helyszíni próbát biztosít a verseny helyszínén.

A verseny három fordulóból áll: elődöntő, középdöntő és döntő. Valamennyi forduló nyilvános.

A szereplések sorrendjét a megnyitáskor tartott sorsolás dönti el, a kialakult sorrend a verseny egész folyamán érvényben marad.

Kívánságra a versenyrendezőség díjtalanul biztosít zongorakísérőt. A versenyző saját kísérővel is felléphet, de ebben az esetben a kísérő összes költségét vállalnia kell.

Az ünnepélyes díjkiosztás után a díjnyertesek gálakoncerten szerepelnek. Közreműködésükért és a verseny programjában készített rádió- és TV- felvételekért, valamint ezek további felhasználásáért tiszteletdíjra nem tarthatnak igényt.
 

ZSŰRI ÉS ÉRTÉKELÉS

A zsűri 1-25-ig terjedő pontszámokkal értékeli a teljesítményeket. A pontszámokat a zsűri szigorúan bizalmasan kezeli, a továbbjutott versenyzők névsorát ABC sorrendben hozza nyilvánosságra.

Várhatóan a középdöntőbe 12, a döntőbe pedig 6 versenyző jut be.

A zsűrinek jogában áll az egyes díjak odaítélésétől eltekinteni, vagy a rendelkezésre álló díjak összetételét módosítani. A zsűri döntése ellen fellebbezni nem lehet.


A NEMZETKÖZI ZSŰRI NÉVSORA

Perényi Eszter, zsűrielnök Magyarország
Devich Sándor, Magyarország
Roswitha Randacher, Ausztria
Itzhak Rashkovsky, Izrael/Nagy-Britannia
Angel Stankov, Bulgária


SZÁLLÁS

A verseny rendezősége a versenyzők, ill. kísérőik számára - kérésre, önköltségen - kedvezményes kollégiumi szálláslehetőséget ajánl kétágyas szobákban.

A szállás díja: 3.000 Ft/fő/nap.

A szállás elérhetősége:

Gazdász Hotel

9200 Mosonmagyaróvár
Gazdász utca
Telefon: (96) 215-444
e-mail: gazdasz@mtk.nyme.hu

A szállás a verseny helyszínétől - gyalogosan - kb. 10-15 perc távolságra van.

A szállás a döntőbe jutott versenyzők számára a verseny befejezéséig térítésmentes.


DÍJAK

                                        I. díj    4000 EURO
                                       II. díj    3000 EURO
                                      III. díj    2000 EURO

A felsorolt díjak nettó összeget jelentenek, emellett értékes különdíjak kerülnek odaítélésre.


A VERSENY MŰSORA

I. Elődöntő

A./ Egy J. S. Bach-mű az alábbiak közül a versenyző választása szerint:

    E-dúr partita BWV 1006
    h-moll partita BWV 1002
    d-moll partita BWV 1004, - Chaconne
    g-moll szonáta BWV 1001, - Adagio és Fúga
    a-moll szonáta BWV 1003, - Grave és Fúga
    C-dúr szonáta BWV 1005, - Adagio és Fúga

B./ N. Paganini: Caprice (a versenyző választása szerint)

C./ Egy mai magyar mű az alábbiak közül a versenyző választása szerint:

    Láng István: Villanások Z.7124
    Csemiczky Miklós: Szonáta I. tétel Z.12387
    Orbán György: Szonáta Z.13441

A kották kiadója:
Editio Musica, www.emb.hu


II. Középdöntő

A./ Az I. és II. tétel az alábbi hegedűversenyek közül, a versenyző választása szerint, zongorakísérettel:

Mozart:
    G-dúr hegedűverseny K. 216. (Kadencia)
    D-dúr hegedűverseny K. 218. (Joachim Kadencia)
    A-dúr hegedűverseny K. 219. (Joachim Kadencia)

B./ Egy szabadon választott virtuóz mű


III. Döntő

Egy versenymű az alábbiak közül a versenyző választása szerint, zenekarral:

    Beethoven: D-dúr hegedűverseny op.61
    Brahms: D-dúr hegedűverseny op.77
    Mendelssohn: e-moll hegedűverseny op.64
    Csajkovszkij: D-dúr hegedűverseny op.35
    Saint-Säens: h-moll hegedűverseny
    Glazunov: a-moll hegedűverseny op. 82
    Goldmark: a-moll hegedűverseny op. 28

Minden darab kívülről játszandó!


NYITÓHANGVERSENY

Közreműködnek a Budapesti Szigeti-Hubay Nemzetközi Hegedűverseny
és a 10. Nemzetközi Flesch Károly Hegedűverseny díjazottjai.


ZÁRÓ GÁLAKONCERT

A verseny győzteseit a Győri Filharmonikus Zenekar kíséri,
vezényel: Medveczky Ádám.

 
TÁMOGATÓK

Mosonmagyaróvár Önkormányzata
Rajkai Takarékszövetkezet
Halászi Takarékszövetkezet
Wahl Hungária Kft., Mosonmagyaróvár
Flesch Károly Művelődési Központ, Mosonmagyaróvár
Magyar Tejkísérleti Intézet, Mosonmagyaróvár
Mosonyi Mihály Zeneiskola, Mosonmagyaróvár


A VERSENY RENDEZŐJE




VERSENYTITKÁRSÁG

Minden további információval rendelkezésre áll a Filharmónia Budapest Kht.-nél
Liszkay Mária menedzser, a verseny titkára
1066 Budapest, VI., Jókai u. 6.
telefon: 266-14-59, 302-4961
fax: 302-4962
e-mail: liszkay.maria@hu.inter.net