Szegedi és budapesti tanulmányai után, amerikai ösztöndíjjal Kaliforniában, később a Solti György és Soros György által létrehozott alapítvány támogatásával a Chicagoi Szimfonikus Zenekarnál tanult, Adolph Herseth irányításával.
1983-tól tagja volt a Rádiózenekarnak, majd szólótrombitása lett a később állandósított Budapesti Fesztiválzenekarnak.
Hosszú éveken át zenélt a magyar zenei élet kiválóságaival, így Rolla Jánossal és a Liszt Ferenc Kamarazenekarral.
Több nemzetközi verseny győztese Magyarországon, Olaszországban és Franciaországban.
2000 márciusa óta szólótrombitása a Berlini Filharmonikus Zenekarnak.
Zenekari elfoglaltsága mellett tanít a Herbert von Karajan által alapított zenekari akadémián, különböző kamaraegyüttesekben játszik és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen is tanít Budapesten.