Ösztöndíjak

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium megbízásából a Filharmónia Budapest Kht. szervezi, gondozza és dokumentálja a fiatal zenei alkotóművészek pályakezdését segítő ösztöndíjpályázatokat.


A Filharmónia Budapest Kht. által kezelt zenei művészeti ösztöndíjak:

Fischer Annie zenei előadóművészeti ösztöndíj:
Az OKM ösztöndíjas pályázata fiatal hangszeres és énekes szólisták számára. Célja, hogy tehetséges fiataloknak segítséget nyújtson a pályakezdéshez, kedvező feltételeket teremtve szólista pályájukra való felkészülésükhöz. Ösztöndíjban részesülhet évente 10 fő.
Az ösztöndíjat egy éves programmal lehet megpályázni. Az ösztöndíj több személynek megosztva is adományozható, egy pályázó legfeljebb három alkalommal nyerheti el. Az ösztöndíjasnak a pályázati évben, illetve a pályázati évben kezdődő hangversenyévadban minimum 10, különböző műsorú, tiszteletdíj nélküli koncertfellépést kell teljesítenie és igazolnia a hangversenyirodákkal kötött szerződés másolatával és az előadás hivatalos programjával. Az ösztöndíjasok munkatervük megvalósításáról, eredményeikről két alkalommal kötelesek beszámolni. A pályázatot elnyert ösztöndíjasokról a hangversenyrendező irodák, a fesztiválszervezők és a külföldi magyar kulturális intézetek tájékoztatást kapnak.


Kodály Zoltán zenei alkotói ösztöndíj:
Az OKM ösztöndíjas pályázata fiatal zeneszerzők, zenetudósok, zenekritikusok részére. Az ösztöndíj célja, hogy kedvező feltételeket teremtsen a magas színvonalú alkotótevékenységhez. Ösztöndíjban részesülhet évente 10 fő.
Az ösztöndíjat egy-három éves programmal lehet megpályázni. Az ösztöndíj több személynek megosztva is adományozható, egy pályázó legfeljebb három alkalommal nyerheti el. Az ösztöndíjasok munkatervük megvalósításáról, eredményeikről évente kötelesek beszámolni. A beszámoláshoz Az Oktatási és Kulturális Minisztérium nyilvános lehetőséget is biztosít. A kuratórium a beszámoló alapján, évente dönt az ösztöndíj további folyósításáról vagy megvonásáról.


Lakatos-Ablakos Dezső jazz ösztöndíj:
Az OKM ösztöndíjas pályázata fiatal jazz előadóművészek részére. Az ösztöndíj célja, hogy tehetséges fiataloknak segítséget nyújtson a pályakezdéshez, kedvező feltételeket teremtsen szólista pályájukra való felkészülésükhöz. Ösztöndíjban részesülhet évente 3 fő.
Az ösztöndíjat egy éves programmal lehet megpályázni. Az ösztöndíj több személynek megosztva is adományozható, egy pályázó legfeljebb három alkalommal nyerheti el. Az ösztöndíjasnak a pályázati évben, illetve a pályázati évben kezdődő hangversenyévadban minimum 10, különböző műsorú, tiszteletdíj nélküli koncertfellépést kell teljesítenie és igazolnia a hangversenyirodákkal kötött szerződés másolatával és az előadás hivatalos programjával. Az ösztöndíjasok munkatervük megvalósításáról, eredményeikről két alkalommal kötelesek beszámolni.


Az ösztöndíjpályázatokról és az ösztöndíjasok éves beszámolóiról az oktatási és kulturális miniszter által felkért kuratórium dönt.