Koncertkalendárium Tekintse meg az ezévi fesztiválon készült képeket!
A Filharmónia Budapest és Felső-Dunántúl Nonprofit Kht. szervezésében 2009. június 20-27. között kerül sor a 25. Régi Zenei Napok rendezvénysorozatára.
A meghirdetett mesterkurzusok – melyekhez világhírű közreműködőkkel fesztiválkoncertek is kapcsolódnak – remek továbbképzési lehetőséget nyújtanak a magyar és a külföldről érkező hivatásos muzsikusok és zenekedvelő amatőrök számára egyaránt.
Aktív hallgatói létszám
a hegedű és fuvolakurzusra: maximum 12 fő
a fortepiano kurzusra: maximum 10 fő
az énekkurzusra: maximum 10 fő.
(Az aktív résztvevők kiválasztása az énekesek meghallgatását követően történik.)
Kurzus indításához legalább 5 aktív résztvevő jelentkezése szükséges.
A jelentkezéseket a beérkezés sorrendjében fogadjuk el.
A tánc- és kamarazenei kurzus hallgatóinak száma, valamint a vendéghallgatók száma nem korlátozott.
A kurzusok helye:
Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ
Sopron, Liszt Ferenc tér 1.
A kurzusok ideje: június 20–27.
hegedű és fuvola: naponta 10.00–14.00 óra között
ének és kamarazene: naponta 10.00–13.00 és
15.00–17.00 óra között
historikus táncok - A): naponta 10.00–13.00 óra között
- B): naponta 9.00–10.00 óra között
fortepiano*:
június 24-én 15.00–17.00 óra között,
június 25–27 között naponta 10.00–13.00 óra között
15.00–17.00 óra között
A zeneakadémiai hallgatóknak a kurzusokon való részvételért kreditpont jár!
Kérjük, hogy a választott darabokat tüntesse fel a jelentkezési lapon!
* A fortepiano kurzus résztvevőit is várjuk a fesztivál teljes időtartamára!
Kurzuskiírás
fuvola
hegedű
fortepiano
kamarazene
ének
historikus tánc

BARTHOLD KUIJKEN (Belgium)
A kurzus nyelve: angol, német
A kurzus anyaga:
Telemann metodikus szonáták, duettek
Quantz szonáták, duettek, caprice, fuvolaversenyek
A hallgatóknak legalább egy Telemann- és egy Quantz- művel kell készülniük.
Kérjük, hozzák magukkal Quantz fuvolaiskoláját és Solfeggi című gyűjteményét (Edition Amadeus)
Hegedű

SIMON STANDAGE (Nagy-Britannia)
A kurzus nyelve: angol
A kurzus anyaga:
A szonáta műfaja Angliában
Szonáták - Händel, Geminiani, Festing, Jones, Carbonelli,
Castrucci, Hellendaal, Veracini, Gibbs és Giardini
Triók - Purcell, Händel Boyce és Arne műveiből
Modern és régi hangszer egyaránt használható, A=4 5-ös vagy 440-es hangolásban, modern hangszerek esetében lehetőleg bél E-húrral!
Fortepiano

MALCOLM BILSON (Amerikai Egyesült Államok)
A kurzus nyelve: angol, német, magyar
A kurzus anyaga:
C. Ph. E. Bach, Haydn, Mozart, Beethoven művei
Kamarazene
Fuvola-, furulya-, oboa-, fagott-, hegedű-, cselló-, fortepiano- és csembaló- játékosok, továbbá énekesek számára

ANNEKE BOEKE (Hollandia)
A kurzus nyelve: angol, német, magyar
A kurzus anyaga:
Kamarazene a XVII-XVIII. századból (hozott kottákból)
Ének

HALMAI KATALIN (Magyarország)
A kurzus nyelve: magyar, német, angol
A kurzus anyaga:
Purcell, Händel, Joseph Haydn és Mendelssohn művei
Historikus tánc

SZÉLL RITA (Magyarország)
A kurzus nyelve: magyar, német, angol
A kurzus anyaga:
A/ Kezdőknek és haladóknak (csoport bontással)
- XVI. századi itáliai reneszánsz
Fabritio Caroso: Il Ballarino. Velence, 1581.
- Barokk báli és színpadi táncok
Louis-Guillaume Pécour: Menuet à quatre
Rigaudon à quatre és egyéb koreográfiák
- Michel Gaudrau: Nouveau Recueil de Danse de Balet celle de Ballet.
Paris, 1713.
B/ A hangszeres és énekes kurzusok résztvevői számára
Reneszánsz és barokk tánctípusok gyakorlata
**********
Előadások
Álláspontok és csapdák a régi zene területén
Előadó: Barthold Kuijken
Haydn és a vonósnégyes
Előadó: Simon Standage
A barokk táncirodalom jellegzetes tételtípusai
Előadó: Széll Rita
Jelentkezési és részvételi díjak
Jelentkezési lap Word formátumban Jelentkezési lap PDF formátumban
1. Általános jelentkezési díj 70 €
- magyar állampolgároknak 10 000 Ft
amit a jelentkezési lap visszaküldésével egy időben, legkésőbb 2009. május 1-ig kell átutalni az alábbi bankszámlára:
Magyar Államkincstár
10032000-00286978-00000048
Filharmónia Budapest Nonprofit Kht. – Régi Zenei Napok
A jelentkezést csak a jelentkezési díj befizetése esetén tudjuk elfogadni, és azt visszalépés esetén nem térítjük vissza.
2. Részvételi díj aktív résztvevőknek 100 €
- magyar állampolgároknak 25 000 Ft
3. Részvételi díj vendéghallgatóknak 70 €
- magyar állampolgároknak 15 000 Ft
A kurzusok aktív résztvevői a kamarazenei kurzuson és a tánc B) kurzuson térítésmentesen vehetnek részt.
Az aktív és vendéghallgatói részvételi díj befizetése belépésre jogosít valamennyi kurzusra és minden hangversenyre.
A részvételi díj érkezéskor a helyszínen fizetendő.
4. Napijegy vendéghallgatóknak 15 €
- magyar állampolgároknak 2800 Ft
5. Szállás 2.500 Ft/fő/éjszaka
A rendezvény idejére – kérésre – kollégiumi szállást biztosítunk több ágyas szobákban.
Kérjük, hogy igényét a jelentkezési lapon pontosan adja meg!
A szállásköltség az érkezés napján fizetendő.
A rendező Filharmónia Budapest Nonprofit Kht. a kurzusok magyar hallgatói számára - korlátozott számban - ösztöndíjas, ill. kedvezményes részvételi lehetőséget kínál. Amennyiben ezzel élni kíván, a jelentkezési lappal egy időben küldje el – indoklással ellátott – ösztöndíjkérelmét és szakmai önéletrajzát.
A kérelem elbírálásáról 2009. június 1-ig értesítést küldünk.
***********
Bővebb információ:
Liszkay Mária, fesztiváltitkár
Telefon: 266-1459, 302-4961
Telefax: 302-4962
e-mail: liszkay.maria@hu.inter.net