Soproni Régi Zenei Napok 2011 - sajtóvisszhang

Az alábbiakban a Soproni Régi Zenei Napok 2011-ről megjelent kritikákat gyűjtöttük össze.

 

Stílusváltás - Kolonits Klára és az utánpótlás
Nem meglepő manapság, ha egy fesztivál nehézségekkel küzd, különösen, ha komolyzenéről van szó. A Régi Zenei Napok az idén még több bajjal nézett szembe, mint eddig, így történhetett, hogy ezúttal, kényszerűségből stílusváltásra is sor került.
A kultúra.hu kritikája

 

Örökzöldek - Orfeo Zenekar, Capella Savaria
Az idei soproni Régi Zenei Napok veteránja és kétségtelenül legkiemelkedőbb előadója két zenekar, az Orfeo és az idén harmincadik születésnapját ünneplő Capella Savaria.
A kultúra.hu kritikája

 

A dacos kis orgona – Szekendy Tamás estje
Az évek óta apadó támogatás ellenére a Régi Zenei Napok hűségesen kitart. Idén huszonhetedszer zajlik a korhű zenélés ezen kis fesztiválja Sopronban. Pedig szép lenne, ha megérhetné azt a kort, amit az ország legrégibb orgonája, a Szent György templomé.
A kultúra.hu kritikája

 

Overture Nr.27
Huszonhetedik alkalommal indult útjára a Régi Zenei Napok, Sopron kurzus- és fesztivál, amely az elmúlt több, mint negyed század folyamán a historikus előadásmód legfőbb hazai fórumává vált. Az idei programsorozat mottójául a bécsi klasszikát választotta a szervezőbizottság. A tematika visszaköszön a kurzusok- és a fesztiválkoncertek programjaiban egyaránt.
A fidelio.hu kritikája

 

Sopron, bécsi klasszika, Szekendy Tamás
A Régi Zenei Napok nyitánya sikeresen megalapozta a jó hangulatot és a magas színvonalat, mindkettő ki is tartott vasárnapig. Az összes professzornál elkezdődött a munka a második napon, amelyet Szekendy Tamás orgonaestje zárt.
A fidelio.hu kritikája

 

Próbák napja
A 27. Soproni Régi Zenei Napok kamarakurzusainak résztvevői számára a harmadik nap minden bizonnyal a próbák napja volt.
A fidelio.hu kritikája

 

Örökzöldek leporolva
Bár a bécsi klasszika kanonikus műveit eddig is mesterműveknek tartottuk, de ha megpróbáljuk őket az adott kor kontextusában értelmezni, még zseniálisabbnak, forradalmibbnak tűnnek.
A fidelio.hu kritikája

 

A kotta előadása
„Performing the score” címmel tartott Malcolm Bilson videóvetítéssel egybekötött előadást a Soproni Régi Zenei Napok ötödik napján.
A fidelio.hu kritikája

 

Miért Sopronban tartják a Régi Zenei Napokat?
Miért mennek évről évre Sopronba koncertezni és tanítani a szakma legjelesebb képviselője itthonról, de még külföldről is?
A fidelio.hu kritikája

 

A végéhez közeledik a soproni régi zenei fesztivál
A soproni Régi Zenei Napok utolsó előtti napja a szombati koncertre való készülődéssel telt el: napközben a kurzusokon és gyakorlótermekben is kemény, intenzív munka folyt, az utolsó finomításokat kidolgozását követően a tanárok ugyanis kihirdették a záró koncert műsorába beválogatott zenedarabokat. Az este tetőpontja az énekkurzust vezető Kolonits Klára énekművész dalestje volt, ahol a klasszikus dalrepertoár gyöngyszemeit énekelte, világszínvonalon.
A fidelio.hu kritikája