1993–ban a Liszt Ferenc Zeneakadémia karmesterképző szakán szerzett diplomát; részt vett John Eliot Gardiner és Helmuth Rilling mesterkurzusain, posztgraduális régizenei tanulmányokat folytatott John Toll és Simon Standage irányításával. 1990-ben megalapította a Purcell Kórust, egy évvel később pedig az Orfeo Zenekart: e két együttes élén számos barokk és klasszikus művet dirigált és vett lemezre (többek között Bach, Charpentier, Handel, Joseph és Michael Haydn, Mozart, Purcell és Rameau kompozícióit), amelyek jelentős része magyarországi bemutatóként hangzott el, illetve világpremier felvételként jelent meg a Hungaroton kiadásában. Vendégkarmesterként rendszeresen vezényel belföldön és külföldön régi zenei együtteseket és szimfonikus zenekarokat, operai repertoárt és koncertprogramokat egyaránt: 2001 óta kb. 100 előadást dirigált a Magyar Állami Operaházban. 2004-ben (a Prágai Kamarazenekar élén) sikerrel mutatkozott be a Würzburgi Mozartfesten és a Rheingaui Fesztiválon, 2005-ben pedig (Mozart és Verdi operái mellett) a budapesti Állami Operaházban Gyöngyösi Levente A gólyakalifa című művének operaházi premierét vezényelte. 2007 ősze óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen a zenekari képzés irányítója, 2008-ban Liszt-díjjal tüntették ki.